Március utolsó hétvégéjén lecseréltük irodai székeinket egy partiház hangulatos kanapéira. Nincsenek találkozók napirendjei, nincsenek projektek határideje – csak jó étel, barátságos játékok és az a fajta beszélgetés, ami csak akkor történik meg, ha az emberek valóban kapcsolatba lépnek egymással. Ez volt az év első negyedéves csapatépítő rendezvénye, és ez volt a tökéletes módja annak, hogy lezárjuk az első három hónapot, és feltöltődjünk az előttünk álló útra.
A nap egy közös „vásárlási küldetéssel” kezdődött. Ahelyett, hogy felülről osztanánk ki a feladatokat, spontán módon kis csoportokra oszlunk. Volt, aki a helyszínen étlapot állított össze, mások a kocsikulcsot ragadták, és a közeli piacra indultak friss alapanyagokért. Öröm volt nézni, hogy mérnökeink és projektkoordinátoraink – akik általában CAD-rajzokkal és vevői specifikációkkal foglalkoznak – gondosan kiválasztják a zöldségeket, lemérik a húsokat, és megalkudnak a legfrissebb tenger gyümölcseiért. A hangulat könnyed volt, az izgalom pedig igazi.
Visszatérve a pártházba, a konyha gyorsan élénk csatatérré változott. Valaki, akinek természetes tehetsége van a főzéshez, átvette a wok irányítását, és felkavarta a párolt sertéshús és a fokhagymás garnélarák ínycsiklandó illatát. Mások pedig megmutatták késtudásukat, meglepő pontossággal vágtak és szeleteltek. Néhány kolléga önként vállalta a kevésbé elbűvölő, de alapvető feladatokat – mosogatás, pulttörlés, tányérok elrendezése. A jelenet a lehető legjobban kaotikus volt, tele nevetéssel, serpenyők csörömpölésével és időnként „add át a sót” kiáltással.
Amikor végre elkészültek az ételek, egy hosszú asztal köré gyűltünk. A kenhető egy igazi családi lakomának tűnt: párolt sertéshas, hal savanyú káposztával, fokhagymás garnélarák, rántott zöldek és egy gőzölgő leves. Senki sem állt a szertartáson. Egyszerűen felkaptuk a pálcikáinkat, megkóstoltuk egymás alkotásait, és őszinte bókokat váltottunk. – Ki tudta, hogy ilyen jól tudsz főzni? a nap legtöbbször ismételt bókja lett.
Ebéd után a pártház felfedte a másik oldalát. A karaoke teremben első bátor énekesünk mikrofont ült – hamarosan sorra következtek a kollégák, akik arra vártak, hogy megmutassák rejtett tehetségüket. A klasszikus kantoni balladáktól a legújabb popslágerekig minden dal lelkes tapsot és jópofa ugratást kapott. Eközben a biliárdasztal néhány barátságos tornának adott otthont. A nézők összegyűltek, szurkoltak minden lenyűgöző lövésnek, és nevettek a mulatságos kihagyásokon. Az arcade sarok, a társasjátékok és a pókerasztalok egyaránt népszerűek voltak. Néhány órára a komoly arcok, amelyeket a műhelyben és az irodában látunk, nyugodt, mosolygós arcokká változtak. A címek és osztályok háttérbe szorultak; egyszerűen egy csoport voltunk, akik együtt szórakoztak.
Aztán eljött a nap legjobban várt pillanata – a vacsorabeszélgetés. Miközben egy hosszú asztal körül ültünk, immár megújult energiával, vezérigazgatónk őszinte gondolatokat osztott meg.
Azzal kezdte, hogy elismerte a csapat első negyedbeli teljesítményét. „Kihívásokkal teli piaccal néztünk szembe – mondta –, de mindannyian feljebb léptek. Valódi előrelépést értünk el a technikai áttörések terén, a kritikus projekteket időben teljesítettük, és nyomás alatt tartottuk meg minőségi szabványainkat.” Az elmúlt három hónapot három szóval foglalta össze: Rugalmasság, Együttműködés, Áttörések. Külön elismerésben részesített több olyan csapatot és egyént is, akik megtették a nagyobb mérföldet – nem formálisan nevezte el őket, hanem úgy, mint egy kapitány, aki egy kemény utazás után dicséri a legénységet.
Aztán hangneme a jövő felé tolódott. „A második negyed két dologról fog szólni: a sebességről és a mélységről” – magyarázta. "A sebesség azt jelenti, hogy fel kell gyorsítanunk a projektek végrehajtását, és biztosítanunk kell az időben történő szállítást minden ügyfél-kötelezettség esetén. A mélység azt jelenti, hogy továbbra is erősítjük alapvető technológiáinkat – különösen az új energiahordozók öntőformái és a nagy pontosságú szerszámok terén. Versenyelőnyünk itt fog igazán ragyogni."
Egy pillanatra megállt, majd hozzátett valamit, ami mindenkiben megmaradt: "A csapatépítés nem csak a pihenésről szól. Arról van szó, hogy másképp lássuk egymást. Az irodában látjuk a szerepeket és a felelősségeket. Itt látjuk a szerep mögött álló személyt. Egy ember tud gyorsan menni, de egy csoport messzire megy. Őszintén hiszem, hogy ezzel a lelkülettel ebben az évben tovább és stabilabban megyünk."
Szavait meleg taps és néhány csendes biccentés fogadta. Egyszerű, őszinte és egyenesen a lényegre – pontosan ezt kellett hallanunk.
Az este hátralévő része a maradék ételek, kötetlen beszélgetések és még néhány játék nyugodt keveréke volt. Egyes kollégák eszmét cseréltek a közelgő projektekről, mások egyszerűen élvezték a társaságot. Mire összepakoltunk és elindultunk visszafelé, már más volt a hangulat az autóban, mint a reggeli úton. Melegebbnek, összekapcsoltabbnak és csendesebbnek tűnt.
Ez a csapatépítő esemény tartalmas befejezést adott mozgalmas első negyedévünknek. Emlékeztetett bennünket arra, hogy minden formatervezés, minden ügyfél e-mailje és minden gyártási mérföldkő mögött egy igazi emberekből álló csapat áll – valódi képességekkel, valódi szenvedéllyel és valódi törődéssel egymás iránt. Teli gyomorral, könnyű szívvel és erősebb egységtudattal zártuk a márciust. Most pedig készen állunk a következő fejezetre.
